Menü Bezárás

SIKER! De a szünet folytatódik… – Helyzetjelentés 2020.07.26

Üdv néktek drága jó emberek!

A múlt héten vasárnap elszállt a számítógépem, és erről még a héten, szerdán beszámoltam nektek. Akkor azt is megírtam, hogy sajnos elszállt mind a két vinyóm, nem ismeri fel a gép, és ha fel is ismerné kifagy, kikapcsol, nem indul be…stb. És reménykedtem abban, hogy talán meg lehet menteni az adatokat. El is vittem informatikus kollégához, aki kisebb bűvölések után közölte, hogy le lehet menteni az adatokat a vinyóról, ami esetemben az 500 GB-os vinyót jelentette.

Úgyhogy át is mentem hozzá, majd azt tapasztaltam, hogy valóban minden lementhető, így megmenekültek a képeim (családi fotók meg miegymás), megmenekültek a nem Dropboxba mentett fordítási fájljok (tehát amik akár félig vagy háromnegyedig kész voltak, de nem vittem még őket tovább), és megmenekült egy-két apróság is. Később, miután 4 órán át másolta az adatokat a vinyóról hívott, hogy a 2 terrás is működik, ergo arról is le lehet menteni mindent (pl. Steam mentéseim, a tanulmányaimhoz használt dokumentumok, bescannelt és elektronikusan tárolt iratok…stb), vagyis erre utalok a címben található „SIKER!” felkiáltással. Igaz, hogy az adatok még a hétvégén is másolás alatt voltak, és az 500 GB-os vinyót visszahoztam, bár nem próbáltam ki a gépemen, hogy működik-e (illetve a „gépemen” alatt azt a laptopot értem, amit öcsémtől kaptam). Hogy mi volt a bajuk? Nos az, hogy az 500 GB-os elektronikáján volt egy kisebb korrodált rész, amit megtisztított a kolléga, és így sikerült működésre bírni, a másik vinyót, a 2 terrásat pedig egy diagnosztikai program segítségével hozta vissza (rákérdeztem, hogy esetleg CrystalDisk-kel, mire mondta, hogy „aha”, bár nem tudom, hogy valóban azt használt-e vagy sem, de holnap úgyis rákérdezek). És ráadásképpen kölcsönbe is adja azt az 1 terrás vinyót, amire a kimentett adatok kerülnek (mivel nem mentem le a letöltött filmeket, sorozatokat, játékokat és egyebeket, azokat le lehet szedni máskor is), és akkor amikor végre jó lesz a gépem, akkor visszaadom neki…

…ééés igen… itt jön a bejegyzés címének második fele: „De a szünet folytatódik”. Fura leszek, de nem tudom, hogy mitől szállhatott el a két vinyó. Lehet, hogy a táp okozta, bár februárban vettem, így nem hiszem, hogy az lenne. Lehet, hogy az alaplap szállt el, de akkor ha belerakok újabb vinyókat, akkor szintén elszállhat minden. Lehet a videókártyának van problémája, így az is megadhatja magát. Sok problémája lehet, szervizbe nem igazán tervezem elvinni, így jelen állás szerint két megoldás maradt:

1. Visszaviszem a tápot az üzletbe, ahol vettem, garanciálisan kicserélik, és a biztonság kedvéért szerzek egy új alaplapot, ami ugyanolyan, mint ami most benne van (vagy hasonló). Igaz, hogy szereztem már 109k-ért egy új CPU-t, aminek lehet semmi értelme nem volt, de nem akarok túlságosan kockáztatni.

2. Veszek egy teljesen új gépet, teljesen új alkatrészekkel.

Hogy mégis miért választok ilyen drasztikus megoldást? Azért, mert lehet hülyeségnek nevezni, de nem szívesen kapcsolnám már be ezt a gépet. Mi van akkor, ha még több eszköz tönkremegy, akár a táp, akár az alaplap miatt? Nem sűrűn szeretnék kockáztatni már………..

…szóval mivel hónap vége van, és nekem nincs most pénzem se új alaplapra, se egyébre (és lehet nem is lesz a jövő hónapban erre felesleges pénzem), így kissé szünetelni fogom a fordításokat. Ami azért is veszélyes/gáz, mert nemsokára megjelenik a Grounded (2 nap), frissíteni kéne a Barony-t (jövő hét csütörtökön ingyenes lesz az Epic Store-on!!!), meg fog jelenni a Risk of Rain 2 és aktualizálni kéne a fordítást (augusztus 11 környéke), és megjelenik a Blasphemous DLC-je is (augusztus 4), a tetejébe szeptembertől fordítani kell a Stardew Valley legújabb frissítését is. Szóval sose unatkozunk, de most egy kicsit pihengetünk, kényszerszabadságon vagyunk fordításügyileg, és van időm lejátszani azokat a játékokat, amiket terveztem… Végül is a Last of Us 2 megvolt, most vagy a God of War, vagy a Death Stranding következik…

…kitartást néktek, még jelentkezem!

2 Comments

  1. kamiontauri

    Szia. A fontos dolgokról célszerű biztonsági másolatot készíteni, ezt én a (szerintem) legjobb ár/érték arányban csinálom. Adattárolásra a HDD olcsóbb mint az SSD, bár sérülékenyebb is. Én jelenleg BELSŐ HDD-t (többet) használok de úgy hogy nincs beépítve a gépbe, hanem egy szivacsozott műanyag pár száz forintos tokban tárolom, ha kell akkor pedig egy HDD dokkoló segítségével kötöm a gépre. Full ugyanaz mintha egy pendrive-ot csatlakoztatnék a géphez.
    Azért nem eleve külső HDD mert drágább és egy darab, viszont ha több HDD-t használsz a dokkolót elég egyszer megvenni és ebben cserélgetni több sima (belső) HDD-t.
    Ha pedig pár 10K forint annyira nem fontos akkor sata3-as SSD-t 2TB-osat már lehet venni 60-70K között amiben nincs mozgó alkatrész, szóval tartósabb ha félévente másolsz ki rá cuccokat, és ezt is ugyanúgy tudod ilyen dokkolóan használni.
    Nekem ami nagyon-nagyon fontos (családi képek, 20 évvel ezelőtti kollégista képeim stb) azok a gépen is ott vannak, ilyen külső vinyón is, illetve a régi telefonom 32GB-os memóriakártyát támogatott az új már 200gb-osat és a 32-es megmaradt csak úgy. Lassabb mint egy pendrive de 32GB fénygépeknek azért baromi sok. Na az meg aztán még annyira sem sérülékeny mint egy SSD. Lassú, de tárolásra talán még olcsóbb is mint egy SSD.
    Hát ez hosszabb lett mint terveztem de mindegy, örülök hogy megmenekültek az emlékeid. 🙂

    • The_Reaper_CooL

      Üdv néked!
      Nos igen, én is ezen agyaltam, hogy venni egy nagyobb vinyót, és akkor arra átmásolni amit kell. Lenne hozzá egy dokkoló, és akkor másolgatnám át a cuccokat.
      Még régebben volt olyan elképzelésem, hogy mi lenne, ha begyűjteném az ÖSSZES létező játékot egy adott konzolra, így már megvan az összes NES, SNES, N64…stb. játék, de mondjuk a PS1-es, DreamCast-es korszak már nem férne rá egy 2 terrás vinyóra (jó, a DreamCast max. 4-500 GB, tehát az még igen). És akkor szereznék ilyen 16 terrás vinyókat, és akkor telepakolnám játékokkal, pusztán archiválás céljából (tehát lehet nem is játszanék velük, a 12.000 vagy mennyi NES játékkal se játszottam, de ha kellett valami azonnal elérhetővé vált). Aztán készítenék menő RetroArch gépezetet, és „azzal játszok amivel nem akarok” 😀
      De egyelőre a képeket, a fordításokat és a mentéseket kell biztonságba helyezni, a többi az majd adja magát.

Hozzászólások lezárva.