Menü Bezárás

Szavazások a honlapon!!! – Apró helyzetjelentés 2019.11.28

Üdv ismét drága jó emberek!

Sikerült megoldanom, hogy legyenek szavazások az oldalon. Így különböző kérdések fognak kikerülni, amikre aztán szavazni lehet, és akkor látni fogja mindenki, hogy mi az eredmény.

Jelenleg két szavazás is fut a honlapon, ezekről szeretnék most egy gyors beszámolót írni:

Melyik aktuális játékfordításomat várod leginkább? (Több is megjelölhető!)

Ez a szavazás azt hiszem egyértelmű. Van több játék, amit lefordítanék, de amivel igazán foglalkozok (már HA van időm foglalkozni vele ugye) azok ezek. Szeretném felmérni, hogy mik az igények, mi az, amivel előbb kész kell lennem úgymond. Nem verseny meg semmi ilyesmi, de jó tudni, hogy mégis melyikre van igény, érdemes lehet azzal elkészülnöm először. Már javában tart a szavazás, és úgy látom, hogy a legnagyobb igény a Dark Souls III-ra van (egyértelműen), utána holtverseny van a Monster Hunter World és az Elden Ring között. Mivel utóbbi még nem jelent meg, előbbihez meg még januárban jön egy DLC (az Iceborne), így arra várni kell. Meglepő, hogy a Bloodborne-ra senki se szavazott, tehát arra valószínűleg még várni kell, de le fogom fordítani.

Több játék fordításán is dolgoznék. Téged melyik érdekelne? (Több is megjelölhető!)

És ez a másik szavazás. Itt csak és kizárólag olyan játékok fordítása van felsorolva, amikre ránéztem, amik fordíthatóak (vagy ha nem, akkor valahogy meg kell oldanom, hogy azok legyenek, már HA van rá lehetőség), és akkor neki tudok majd látni. Jó sok cím van itt, 36, hogy pontos legyek, de ez nem jelenti azt, hogy mindegyikkel foglalkozni fogok. Szóval lehet szavazni, és akkor látni fogom, hogy mégis mire van igény, vagy mi az, amit egyáltalán nem fogok lefordítani, mert ilyen is lehet ám. Több is megjelölhető, de kérlek mind a 36-ot ne jelöljétek be folyton 😀

Jó szavazást! 🙂

5 Comments

  1. Caleb

    Üdvölet!
    Nem akarom még bővíteni az amúgy is tetemes listádat, de most szembe jött velem a Crying Suns és gondoltam rákérdek, hátha érdekel a dolog. Szerintem lefedi az érdeklődési körödet, csak azért. 😛
    Kellemes ünnepeket!

    • The_Reaper_CooL

      Üdv néked!
      3 dolog:
      1. Váó, ez tök jól néz ki! Hihetetlen, hogy egy-két pixelart játék mennyire magával ragadó tud lenni. Bárcsak én is tudnék ilyen grafikát készíteni, lehet már kész lennék a játékommal, amit 2003 óta csak tervezgetek… 😀
      2. Ugyanakkor köszönöm, de annyira nem érdekel, hogy beszerezzem és/vagy lefordítsam.
      3. Ez csúnya vagy sem, de ha valaki meg akar lepni valamivel, ott a Steam-e kívánságlistám, onnan lehet szemezgetni („Ez itt a reklám helye” 😀 )

      • Caleb

        Csak mondom hátha, roguelite típus ez is, szép pixeles, egy kérdést megért. 😛
        Jólvan, majd ránézek a listádra valamelyik nap, ha lesz időm. 😀

  2. kamiontauri

    „Így különböző kérdések fognak kikerülni” – Azt lehet tudni hogy egy-egy ilyen kérdés meddig lesz kint, esetleg előtte egy héttel szólsz hogy hamarosan lekerül? Jelenleg nem szavazok mert pl a Nioh gameplay alapján tetszik de nem próbáltam, a The Surge is tetszett de kipróbáltam és nem tetszett. Szóval most nem akarom pl a Nioh-ot bepipálni mert lehet ha kipróbálom akkor már nem is fog érdekelni. Van még pár ilyen csak egy konkrét példát akartam mondani.

    • The_Reaper_CooL

      Nos ezek most tutira kint lesznek egy darabig, mivel nem mindenki vette most észre azt, hogy kiraktam a szavazást, éppen ezért türelmesen várok még legalább 2-3 hetet, hogy mindenkinek legyen ideje szavazni. Aztán ki fogom hirdetni a végeredményt, és igyekszem ahhoz tartani magam (vagy ha nem is tartom hozzá magam, de jobban látni fogja mindenki rajtam kívül is, hogy mire van igény, mit is „kéne” fordítani)

Hozzászólások lezárva.