Menü Bezárás

Barony – A fordítás története

Itt lehet elolvasni azt, hogy mégis hogyan és miért készítettem el a Barony c. játék fordítását.
UTOLJÁRA FRISSÍTVE: 2025.06.29. 23:08

Én szeretem a Roguelike játékokat. Ezek olyan játékok, ahol van egy karakter és véletlenszerűen generált helyszínen kell helyt állnia. Általában RPG stílusú játékok, amit felülnézetben lehet irányítani, és vagy le kell jutni egy barlang mélyére és legyőzni a gonoszt, vagy pont, hogy ki kell jutni a barlangból, esetleg egy torony tetejére kell felmenni. Oké, picit ferdítettem, merthogy nem csak ilyen játék lehet Roguelike, hanem kábé bármi egyéb. Az a lényeg, hogy mindenféleképpen véletlenszerű pályát és miegymást generál, és ha a karakterünk meghal, akkor bizony kezdhetjük az egészet elölről, max. jobban kiismerjük a dolgokat. Az első ilyen játék számomra a Slash’EM! volt, ami eléggé bonyolultan működik. Azóta is arra vágytam, hogy bár lenne egy hasonló játék (vagy én készítek el egyet), és ha még többjátékos mód is lenne benne, na az lenne ám a döfi.

Így történt, hogy ráleltem a Barony c. játékra, aminek fordítását szinte azonnal el is kezdtem. Voltak benne olyan szövegek amiket nehézkesen lehetett megoldani technikailag, de azért sikerült megoldani a kérdést. Tetszett, hogy tényleg véletlenszerű minden, hogy több dolgot is végre lehet hajtani benne, hogy mennyire szerteágazó, és persze az is, hogy van benne többjátékos mód. A készítők mondták, hogy akár hivatalossá is válhat a fordításom, amennyiben elkészülök a legújabb verzióval.

Sajnos az a helyzet, hogy annó elhatároztam, hogyha megjelenik hozzá egy új DLC, csak akkor fogom frissíteni a fordítást. Ennek már jópár éve, és azóta 1-2 új DLC, ráncfelvarrás és miegymás történt, a tetejébe nagyon bonyolulttá vált a fordítása, tekintettel arra, hogy a fordítandó fájlok nem egy helyen vannak, valamint több különböző formátumban és megoldással készültek el. Tehát bár magyar volt a játék és volt hozzá fordítás, de az mára enyhén szólva elavulttá vált, ugyanakkor dolgozom a frissítésén. Nem egyszerű feladat, de valamikor kész leszek vele.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük